Kibervédelmi verseny 2021

Újabb év, újabb kibervédelmi verseny! Immáron harmadjára volt szerencsénk Aranyosi Péter főszereplésével elkészíteni a „Hungarian Cyber Security Challange” néven meghirdetett IT biztonsági verseny Promóciós filmjét. Az előző évekhez képes most magasabbra tettük a lécet. Idén igencsak látványos helyszínt találtunk, ahol a csapat felkészülhetett. Történetünk a cyber-élmény jegyében a nemrég nyílt Budapesti Gamerland-ban kezdődik. A további helyszíneket tekintve széles volt a repertoár. A film egyes jeleneteiben megtalálható egy valódi szerverterem, egy kis belvárosi környezet, egy parkolóház, de végül Aranyosi Péter hálószobai jelenete teszi teljessé a történetet… 

A film megvalósítására nagyjából 3 hét állt rendelkezésünkre, amit összeszokott csapatunkkal gördülékenyen tudtunk teljesíteni. Történetünk elején Aranyosi Péter Tanár úr megnyugtatja a csapatát hogy idén ő maga megoldja a felkészülés részét, ezután elkezdődik a hajsza, és két szálon folytatódik a sztori. Nézd meg az elkészült filmet az alábbi linken: